KÜLDETÉSÜNK A BORÁSZOKKAL

2010-ben született meg az ötlet pár borásszal közösen, hogy mi lenne, ha közvetlenül képviselném őket. Megtetszett az ötlet, ismerve az újonnan induló kis-, családi pincészetek elé gördülő értékesítési akadályokat.

Ezeknek a hatására gondoltuk ki - talán idehaza elsőként -, hogy a borászatok egyfajta előretolt helyőrsége leszek és az Ő közvetlen áraikon ajánlom ki és mutatom be boraikat. Így mindenki a lehető legjobban jár. A borász, mert tisztességes árat kérhet a borért, a kereskedő, mert általában olcsóbban vásárolhat, mint egy nagykereskedőtől (persze ez csupán bizonyos mennyiségeknél és célcsoportoknál lehetséges, de jelen esetben szó sincs a hiperek elárasztásáról, sőt...), és persze a végfogyasztó is, aki így természetesen jobb áron emelheti le a polcról a borokat. 

Én ezt egyfajta "wine fair trade"-nek hívom. És örülök, hogy egyre nagyobb ismertségre tesz szert a kereskedők, pohárnokok, borfogyasztók körében. Sok, hasonló gondolkodású kolléga elindulását is  segítettem, inspiráltam az időközben felgyűlt tapasztalatokkal.

Igyekszem jelen lenni a borok születésétől kezdve a palackozáson át az értékesítésig. Fontosnak tartom, hogy naprakész legyek az adott borászatok történéseiben. Ismerjem minden rezgésüket. Sokszor kóstoljuk újra és újra az adott borokat, tartály- és hordó mintákat. A közös kóstolások alkalmával, igyekszem támpontot adni a borásznak az esetleges házasítások, stílusok kialakításához, figyelembe véve a termőhelye adottságait, és az Ő stílusát, no meg a fogyasztók, kiskereskedők igényeit. Mert nagyon fontos, hogy ezek mind megjelenjenek a borokban.

Amire igazán büszkék vagyunk a borászokkal, hogy őszinte, borhibáktól mentes, organikus, vagy bioművelésű alapanyagból, a termőhelyet, fajtát és a borász stílusát is kifejező, minimális beavatkozással készülő borokat kínálunk magas minőségben. Nálunk nem azért természethű és kézműves egy bor, mert hibás és szokatlan.

Olyan borászatokkal szeretek dolgozni, akik törekszenek arra, hogy minél természetesebb, a termőhelyet és az adott évjáratot leginkább kifejezőbb borokat készítsenek. Akik tisztelik a természetet és ennek függvényében dolgoznak a szőlőkben. Többségük organikus, vagy certifikáltan bio szemlélettel műveli a szőlőket, így nem használnak gyomirtókat, ha nem szükséges, akkor felszívódó szereket sem az ültetvényeken. Kerülik az enzimek, tápsók, tartósítószerek (csupán a minimális kötelező kén használat van) alkalmazását, de sokan kizárólag csak saját élesztőkkel dolgoznak még a reduktív tételeknél is. Mindez rendkívüli felelősség. Ez így a jó értelemben vett kézművesség, ami mindenkor magas minőséggel társul. Ez a nehezebb borkészítési út, de az őszintébb és a természetesebb is.

Borok közvetlenül a borászatoktól, nagykereskedelmi árrés nélkül!

Szeretettel,

Koncsik Zoltán

Tulajdonos, Pinceképviselet Kft

.